Rita ismét ringben
2002. July 01. 14:01

Pénteken kezdetét veszi a Debrecenben megrendezésre kerülő Kick-Boksz Világkupa, ahol Takács Ritát ismét a ringben köszönthetjük. Május 23-án, pénteken útjára indul a Kick-Boksz Világkupa-verseny, melynek Debrecen városa ad otthont.
A rangos sporteseményen természetesen Takács Rita is szorítóba lép. A tavalyi "befutó" idén is hasonló céllal lép a kötelek közé: a Kupa-győzelemért.

Rita bizony nehéz periódust tudhat a háta mögött: az áprilisi Világbajnokság után, ahonnan bajnokként távozott, főiskolai hallgatóként néhány hete számára is megkezdődött az évvégi hajrá. A gyakorlati foglalkozások, illetve a vizsgák mellett igen-igen embert-próbáló feladat a Világkupára koncentrálni.

Mennyire volt hatékony a felkészülés az ötnapos versenyre? Minderről Rita edzőjével, Károly Istvánnal beszélgettünk.

Károly István: Az április 11-i Profi Kick-Boksz Címmérkőzés után sem állt meg az élet. A felkészülést folytattuk tovább - napi két edzéssel. Igyekeztünk megfelelő taktikai, illetve technikai elemeket gyakorolni a Világkupa-küzdelemre, ahol egyértelműen a győzelem a cél.

A debreceni versenyre immáron a Nyíregyházi Városi Stadion felújított termében tudtunk edzeni, ahol 12 boksz-szalag, 2 ökölvívó-ring, valamint egyéb segédeszközök álltak rendelkezésünkre.

Nyugodtan elmondhatom, hogy a felkészülés jól sikerült, mely ezúttal is a gyorsítás, a pörgetés szakaszával zárult. Tehát minden adott ahhoz, hogy Rita ismételten "elhódítsa" a Trófeát.