Magazin: Ebben az évben január-február összevont lapszámmal jelentkezik a Küzdőtér magazin. Az újságos standokon péntektől kapni a legfrissebb számot. A címlapon Rocky Balboa!
Az Intercom segítségének köszönhetően a 2007-es esztendő első Küzdőtér magazinjában behatóbban tanulmányozhatjuk a Rocky filmsorozat hatodik felvonását, amely a Rocky Balboa címet kapta. A Sylvester Stallone által létrehozott egykori behajtó most felkészül egy utolsó menetre. Lapunkban elolvashatják a film tartalmát, továbbá sok érdekes fotóval szolgálunk, hiszen a poszter mellékleten is a film egyik rendkívül jól sikerült fotója kapott helyet! A megszokott sorozataink is megmaradnak, de aktualitásokban sem lesz hiány. A K-1 februári eseményére való felkészülésről két oldalban számolunk be. Az MMA szerelmesei, pedig Tatár amerikai kalandjáról kapnak egy ízesebb beszámolót. A profibox rovatunkban taglaljuk a várva várt Mayweather-De La Hoya ütközetet, valamint a magyar világbajnok Erdei Zsolt most következő címvédő mérkőzését.
Mindenkinek jó lapozgatást kívánunk!
Következő megjelenés: március 6.! Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a Küzdőtér magazin a 2007-es évet még mindig a régi áron kezdi, azaz 369 Ft. A negyven színes oldalon megjelenő magazin.