MMA: 2008 sok negatív és sok pozitív élménnyel tarkította az MMA történelmét, lássuk hát a hazai és nemzetközi legjobbakat.
Nemzetközi
Az év legjobb bunyósa:
Anderson Silva
A Brazil Showman 2008-ban három alkalommal is bunyózott és két esetben klasszis munkát végzett. Először Dan Henderson-t kopogtatta le egy második menetes hátsó fojtással, majd meglátogatva a félnehézsúlyt egy első menetes KO-val ajándékozta meg James Irvin-t. A harmadik mecscét Silva, a jónevű Patrick Cote ellen vívta egy kevésbé látványos mérkőzésen, ami végül Cote térdszalag szakadásával végződött. Silva így 2008-ban is veretlen maradt az UFC-nél és őrzi a középsúlyú bajnoki címét. Jövőre, minden bizonnyal egy félnehézsúlyú címmeccs várhat a fenoménra.
Az év újonca:
Brock Lesnar
Az amerikai hős megtestesítője érdemelte ki ezt a címet ami azért is furcsa mert Lesnar már az UFC nehézsúlyú bajnoka! 2008 egy vereséggel indult, Frank Mir ellen ám azt a mérkőzést egy magabiztos győzelem követte Heath Herring ellen. Lesnar, birkózásbeli fölényét kihasználva egyhangú pontozással verte a jönevű texasi-t majd kiállt Amerika Kapitány Randy Couture ellen. Tűkön ülve vártuk a mérkőzést, és nem kellett csalódnunk, egy remek mérkőzést kaptunk! Lesnar a második menetben TKO-val verte Couture-t és ezzel a derekára csatolhatta a patináns szervezet övét! Lesnar így négy meccsel a háta mögöt bajnokként várja hogy kiállhasson a Nogueira - Mir meccs győztesével.
Az év visszatérője:
Quinton Jackson
Jackson bár megszerezte a félnehézsúlyú bajnoki övet és azt egyesítette is Dan Henderson ellen, Forrest Griffin megtalálta az ellenszerét öt menetben. Jackson azóta szerzett egy KO győzelmet ám nem csak a kiütéssel szerezte meg az év visszatérője címet hanem azzal hogy régi nagy riválisát Wanderlei Silva-t ütötte ki. A két harcos három alkalommal küzdött meg egymással, az első két meccsen Wanderlei valósággal lemészárolta Jackson-t még a Pride szervezetnél azonban a harmadik meccs egy totálisan új Jackson-t mutatott be. Silva jobban eröltette a negatív viszony fenntartását, ám az első menetben belenézett egy bődületes balhorogba ami azonnal pontot tett a mérkőzés végére. Jackson ezzel a komoly győzelemmel minden bizonnyal visszakapott egy adag önbizalmat és lehetőséget kaphat Rashad Evans ellen hogy visszaszerezze a bajnoki címét! A lehetőséggel viszont egyenlőre nem kíván élni, hisz azt nyilatkozta, elintézni valója van Forrest Griffin-el.
Az év csalódása:
Gary Goodridge
A hajdanán szebb napokat is megélt Big Daddy 2008-ban öt MMA mérkőzésen maradt nyeretlen. Ez még talán nem is adna csalódásra okot, ám egyre inkább úgy tűnik hogy Goodridge mára szigorúan megélhetési bunyóssá lépett elő! Először Mu Bae Choi ellen szenvedett el egy KO vereséget, majd egy amerikai gálán Terroll Dees ellen maradt alul pontozással. A két viszonylag kisebb név után jött a nagy beugrás és Alexander Emelianenko helyett Gary kapott lehetőséget az első Affliction gálán Paul Buentello ellen. Pontozásos vereséggel zárult a mérkőzés. Négy hónappal később Gary elindult európa meghódítására és Alistair Overeem ellen lépett ringbe egy Shooto rendezvényen, itt egy első menetes Kimura lett a veszte, majd két hét múlva megérkezett fővárosunkba. Goodridge talán nállunk kapta meg legnagyobb lehetőségét 2008-ban mert Budapesten Németh Gábor ellen megszerezhette volna a King Of The Ring világbajnoki címét. Hatalmas csatát várt a közönség, hiszen bennünk Magyarokban eddig Goodridge úgy élt mint egy megrendíthetetlen, utolsó vérgi küzdő harcos. Budapesten ezt nem mutatta be hiszen az első menetben 5-6 combrúgásán kívül semmit nem csinált! Ha a szervezet elnöke hagyja illetve, a vezetőbíró egy kicsit magabiztosabb, akkor Goodridge-ot már az első menetben megintik inaktivitásért, amit ha nem változtat meg akár leléptetéssé lehetett volna fokozni. A második menetre, Gary aktívabban jött, és úgy nézett ki végre már láthatunk egy kis csatát, innentől minden összejött. Magyar részről kötél fogás, a vezetőbíró részéről káosz, Goodridge részéről pedig sértődés és ring elhagyás. Így múlik el tehát egy harcos dicsősége!
Hazai:
Az év bunyósa:
Sárközi Róbert
Robi Európa bajnokként kezdte az évet és ezt majdnem meg is koronázta egy Gladiator Challenge bajnoki címmel ám sajnos a gála elmaradt! Robi az egész éves teljesítményével érdemelte ki az év bunyósa címét ám igazán ezért a címért három bunyós versenyezhet joggal így ki-ki döntse el hogy számára idén ki volt a legjobb.Robi mellett, Tatár is sokat bizonyított idén, IFO vb címet szerzett és gyűjteményét a King Of The Ring övvel bővítette. A harmadik jelölt a romániai Magyar Lungu Sándor, aki idén a Pride veterán Tom Ericcson-t győzte le egy első menetes KO-val.
Az év feltörekvője (Az év amatőr bunyósa):
Soltész László
Laci 2007-ben került be az hazai MMA élet körforgásába. Egy vereséggel indított, aztán viszont valóságos üstökösként hasított! Laci a megfontolt birkózóból meccsről meccsre, egy céltudatos submission harcossá vált aki ellen kevesen élték túl az első menetet. Laci vitán kívül napjaink legmeghatározóbb alakja a 78kg-osok között hiszen nem nagyon van ellenfele a Magyar mezőnyben! Laci kipróbálta magát a Profik táborában is ahol egy nyolcas torna elődöntőjében szenvedett vereséget Polgár Norbertel egyetemben. Érdemes lesz figyelni Laci karrierjét 2009-ben is hiszen meccsei sok-sok szép emléket okoznak még nekünk. Laci rekordja jelen pillanatban 9 győzelem 4 vereség (8 submission)
Az év újonca:
Végh Attila
Végh Attila úgy robbant meg a Magyar MMA világ köztudatába ahogy azt egy amerikai filmben képzelné az ember. Mikor feltünt első hazai MMA rendezvényén az első menetben verte a hazai amatőrök egyik ászát a 93kg-os Jánosi Lászlót! Cegléden Mátyás Levente ellen lépett a ketrecbe és őt is egy első menetes TKO-val búcsúztatta. Attila e közben folyamatosan meccselt szlovákiában is és időközben 11-0-0-ra hízlalta MMA rekordját, Szlovákiában nem sok szabály van a ketrecben és mivel November hónapban két meccset is vívott ott ezért ez a szabadság rányomta a bélyegét a komoly hazai bemutatkozásra. Attila a budapesti Super GP-n, Molnár Bálint ellen lépett a ringbe és győzelméhez kétség sem férhetett volna, ám sajnos zsigerből elkövetett két olyan technikát (ejtett könyék és foci rúgás) amelyeket Szlovákiában szabad, ám ezen a rendezvényen nem. Attila tehát egy DQ vereséggel zárta az évet ám a rajongók mind elismeréssel tekintenek rá. Attila 2009-ben az egész 93kg-os mezőnyt le akarja tarolni!
Az év rendezvénye:
Super GP
-Supras-