Barnett és menedzserei perre készülnek
2009. July 30. 14:29

Barnett és menedzserei perre készülnek

Josh Barnett és menedzserei tiltakoznak a Kaliforniai Állami Atlétikai Szervezet azon döntése ellen, mellyel megtiltották az Affliction agusztus 1-i küzdősport gáláján való részvételét.

Mint azt korábban megírtuk, Josh Barnett pozitív doppingtesztje miatt maradt el az augusztus 1-i Affliction: Trilogy küzdősport gála, melyen Fedor Emelianenko-val küzdött volna meg a WAMMA nehézsúlyú bajnoki címéért. Azzal indokolva, hogy nem tudtak az orosz bajnok számára megfelelő ellenfelet találni, az Affliction a gála – mely világraszóló MMA rendezvény lett volna – lemondása mellett döntött.

A nagy visszhangot keltő eset kirobbanásáról tehát lényegében Josh Barnett tehet, mondhatni miatta kerültek utcára az Affliction harcosai, maga a szervezet pedig miatta vonult vissza a háttérbe és a jövőben csak mint támogató vesz részt küzdősport gálák rendezésében.

Barnett és menedzserei azonban tiltakoznak a Kaliforniai Állami Atlétikai Szervezet eljárása ellen, álláspontjukat hivatalos közleménybe foglalták.

Ebben felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy Barnett a mai napig nem kapott részletes és hiteles jelentést a doppingteszt eredményéről, csak a felfüggesztésről, melyben eltiltották a gálán való részvételről. Szerintük az állítólagos doppinghasználat ténye – tiltott metabol származékról van szó – több pontban is megkérdőjelezhető, és feltételezéseken alapul.

Végül leszögezik, hogy a végsőkig készek elmenni Barnett érdekeinek védelmében, ha kell bíróság elé viszik az ügyet.

Mindenesetre tény, hogy Barnett eddigi pályafutása során ez volt a harmadik ehhez hasonló eset. 2001-ben csak gyanúba keveredett, a rá következő évben azonban már felfüggesztést kapott, ekkor három különböző szteroid származékot találtak a vizeletében és közel öt évig nem is vett részt amerikai küzdősport rendezvényen.

 

SZG - Fight

Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum