Barnett szeretne az UFChez csatlakozni
2013. May 22. 10:39

Barnett szeretne az UFChez csatlakozni
Lapunk korábban beszámolt, arról, hogy UFCnek mégsem sikerült megállapodnia Josh Barnettel, és csapatával, melyből fakadóan nem láthattuk ez idáig az amerikai sztárt, a szervezet berkein belül.

Barnett hl.


Bad Boy: A jó harcosok felszerelése!


Ezt követen Dana White egy nyilatkozatában elmondta, hogy Barnett néhány dologban nem akart együttműködni vele, mely meggátolta, hogy létrejöjjön a szerződéskötés. Ugyanakkor White azt is hozzátette, hogy az UFC kapuja ezentúl is nyitva áll a korábbi UFC, és Sengoku bajnok számára.

Josh a legfrissebb nyilatkozatában jelezte az együttműködési szándékát, innentől fogva Whitetól függ a döntés.

M