Belfort egy frissen adott nyilatkozatában elmondta, hogy a középsúlyba már csak egy esetleges címmérkőzés esetében hajlandó lefogyasztani.
Ugyanakkor a brazil világsztár azt is hozzátette, hogy ha Kennedy nyitott arra, hogy félnehézsúlyúba is elvállalja a szóban forgó mérkőzést, akkor részéről mehet a buli.