A Fightmetric.com honlapon megjelent cikk szerint Cheick Kongo 251 ütést kapott a fejére az szombati UFC 99 gálán!
A Fightmetric.com, mely a „világ első hiteles küzdősport statisztikai és analitikai rendszerének” nevezi magát részletes és meglepő adatokat közöl Cheick Kongo és Cain Velasquez mérkőzéséről. Eszerint az utóbbi, aki egyhangú bírói döntéssel győzött (30-27, 30-27, 30-27) az UFC első németországi gáláján és lényegében végig uralta a mérkőzést összesen 262 ütést vitt be ellenfelének, ebből 251 érte Kongo fejét.
Ezzel ellenben a Compustrike nevű rendszer szerint, melyet a Strikeforce alkalmaz hasonló célokra Velasquez 360 ütéséből 196 talált be, ebből húszat vitt be állva, a többit földharcban.
Legyen bármelyik adat a hitelesebb, a Kongo-t, különösen a fejét ért találatok nagy száma kérdéseket vet fel ellenfele ütőerejével kapcsolatban, hisz a francia harcos mind a három kört kiütés nélkül bírta. A mérkőzés után az ilyenkor érvényes előírások értelmében kórházba is vitték, ahol CT vizsgálatnak vetették alá, és nem találták komolyabb sérülések nyomait.
Mindenesetre és ettől függetlenül Velasquez KO-val nyerte meg korábbi öt mérkőzését, Kongo volt az első ellenfele, akit nem tudott kiütni.
SZG - Fight
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum