Emelianenko megerősítette a Barnett elleni mérkőzését az Affliction 3-on
2009. June 01. 10:25

Emelianenko megerősítette a Barnett elleni mérkőzését az Affliction 3-on
Fedor Emelianenko megerősítette azt a korábban felröppent hírt, miszerint augusztus 1-én Josh Barnett ellen fog megküzdeni az Affliction harmadik küzdősport gáláján.

A rendezvényről eddig nagyon kevés információ derült ki azon kívül, hogy augusztus napján az anaheimi (Kalifornia) Honda Centerben kerül megrendezésre. Egyes nem túl hízelgő vélemények szerint magának a szervezet elnökének, Tom Attencio-nak sincs túl sok elképzelése arról kit léptessen fel a két nehézsúlyú bajnokon kívül, legalábbis igen szűkszavú nyilatkozatokat adott eddig a készülő bajnokságról. A WAMMA nehézsúlyú bajnoka nemrég egy nyilatkozatban erősítette meg azt a korábban felröppent hírt, miszerint Josh Barnett ellen fog megküzdeni az Affliction harmadik küzdősport gáláján. „Mindig is száz százalékosan részt vettem a gálával kapcsolatos tárgyalásokban, különösen ami a Barnett elleni mérkőzést illeti. Belevontuk ebbe a teljes csapatot, az edzőket, a csapattársakat és az edzőket is."
Barnett alaposan alaposan leiskolázta Fedor öccsét, Aleksander-t egy 2006-os PRIDE Total Elimination Absolute bajnokságon, az újságírók kérdésére azt válaszolta, a küzdelmet nem tekinti revánsnak mellyel helyreállítja a család hírnevén esett csorbát. Barnett és Emelianenko egyaránt győzött a január 24-én megrendezett Affliction 2 gálán, így kerültek egymással szembe a WAMMA nehézsúlyú bajnoki címéért.

 

Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum