Franklin ismételten címmeccset akar
2012. March 27. 11:14

Franklin ismételten címmeccset akar
Az UFC egykori középsúlyú világbajnoka, Rich Franklin egy nyilatkozatában elhintette, hogy így a karrierje vége felé szeretne még egyszer egy lehetőséget kapni arra, hogy megküzdessen a végső dicsőségért, mielőtt végleg szögre akasztaná azt a bizonyos kesztyűt.

Franklin az interjú során elmondta, hogy a második Anderson Silva elleni vereséget követően Dana White kerekperec kijelentette, hogy nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy létrejöjjön egy Silva kontra Franklin trilógia, így Franklin-nek legfeljebb a kapuőr szerep maradhatott a középsúlyban.
Ez késztette aztán Rich-t arra, hogy egy súlycsoporttal feljebb folytassa a pályafutását, azonban az amerikai sztár elmondása alapján, az ereje már kevés volt ahhoz, hogy ebben a súlycsoportban is bizonyíthasson, melynek köszönhetően köztessúlyban (195 font) vállalt el mérkőzéseket.
Azonban, Frankin úgy érzi, hogy most már minden más egyéb letisztult, és csak egy cél lebeg az egykori bajnok szeme előtt, méghozzá az, hogy visszaszerezze az övét, és a régi hírnevét.

Franklin hl:



Márk