Jung: Bejött a taktikám
2013. August 08. 10:54

Jung: Bejött a taktikám
Chan Sung Jung a Jose Aldo elleni összecsapásával kapcsolatos gondolatait osztotta meg egy interjú során.

Jung hl:



Bad Boy: A jó harcosok felszerelése!

Az észak-koreai reménység a riport során elmondta, hogy véleménye szerint egy jól kidolgozott , működőképes stratégiával állt ki az est folyamán a szervezet pehelysúlyú egyeduralkodója ellen.
Ennél fogva Chan úgy véli, hogy a vereségét egyértelműen a sérülésének köszönheti. A „koreai zombi” azt is hozzátette, hogy  ennek tükrében szeretné ismételten összemérni az erejét Aldoval.

M