M-1 Global 20 eredmények
2011. November 22. 18:05

M-1 Global 20 eredmények
November huszadikán, Moszkvában  összecsapott egymással a sportág élőlegendája Fedor Emelianenko, és a tapasztalt veterán Jeff Monson.
Maga mérkőzés állóharccal indult, ahol is sarokból kilépve egy rendkívül óvatos/taktikus Fedor-t láthattunk. Az orosz jab-ekkel szurkálta ellenfelét, és tőle meg nem szokott módon law kick -ekkel kínálta meg azt.
Ami számomra igazán érdekes volt, hogy Fedor látványosan kerülte a földharcot,
Emelianenko a menet második felében egy ütéssel leküldte Monsont, azonban nem igazán törekedett arra, hogy domináns pozícióba kerüljön, nem próbálta áttörni Monson guardját, mi több fel állt, és jelezte, hogy állva szeretné folytatni a küzdelmet. Monson egy td-t még megkísérelt a menet végén azonban ezt Fedor könnyen hárította.
A második menetben Fedor folytatta az előzőekben jól bevált taktikát, Jab-ek és law- kick-ek tömkelege. Másfél perc után
Emelianenko egy tiszta találatot vitt be Jeff-nek, aki ettől a földre dőlt, azonban Fedor nem menet utána, pusztán sípcsonttal kemény rúgásokat vitt be az amerikainak.
Miután a bíró felállította Monsont, Jeff két földrevitellel is próbálkozott, azonban az orosz ezeket könnyűszerrel hárította. A menet hátralévő részében, ismételten a Fedor féle egyenesek domináltak. Az utolsó fél percben ugyan Monson mégegyszer megkísérelt egydouble leg-et, azonban ez hatástalan volt.

Fedor Emelianenko
Fedor Emelianenko


A harmadik menet hasonló forgatókönyvet hozott, mint az előző kettő. Fedor Egyenesekkel és combosokkal büntette Monson-t, akinek szemmel láthatólag el is készültült a lába a menet közepére. A menet hátra lévő részében,  az ápolásra szoruló Monson, ugyan még megkísérelt 1-2 földrevitelt azonban Emelianenko könnyen blokkolta ezeket a (takedown) kísérleteket.
A bírók végül egyhangúlag Emelianenko kezét emelték a magasba((30-27, 30-27, 30-27. )


A Fedor Emelianenko vs. Jeff Monson összecsapás az alábbi videon
megtekinthető:

Fedor vs. Monson 1/2


Fedor vs. Monson 2/2



Zárójelben megjegyzem, hogy Fedor ugyan rendkívül magabiztosan verte meg Monson-t, azonban ebből a meccsből nem igazán derült ki számomra, hogy Fedor volt ennyire erős, vagy pedig Monson küzdött ennyire formán kívül a mérkőzés során.
Ugyanakkor ezzel a győzelemmel egy lépéssel közelebb került a legenda ahhoz, hogy visszaszerezze korábbi hírnevét.

A gála összesített eredménytáblázata:

MAIN CARD

  • Fedor Emelianenko egyhangú pontozással győzte le Jeff Monson -t
  • Daniel Weichel kiütéses győzelmet aratott  Jose Figueroa felett (1. menet 1.50)
  • Alexander Yakovlev tko. -val győzte le. Juan Manuel Suarez -t  (2. menet 3:15 )
  • Mairbek Taisumov ko- val győzte le Joshua Thorpe -t ( 2 . menet 3:15 )
  • Albert Duraev háromszögfojtással győzte le Xavier Foupa-Pokam-t (2. menet 2:40 )

PRELIMINARY CARD

  • Yuri Ivlev kiütéssel győzte le Jerome Bouisson -t (1 .menet 0:58)
  • Alexander Volkov ki ütéssel győzte le Arsen Abdulkerimov -t (1 . menet, 1.00)
  • Salim Davidov egyhangú pontozással győzte le Sergey Kornev-t
  • Mikhail Malyutin ko. -val győzte le Seydina Seck -et (1 .menet 0.47)
  • Nikolai Kaushansky hátsó pusztakezes fojtással győzte le Alexander Vinogradov-t ( 2.  menet 1.23)

Márk