A visszavonulását egy sajtókonferenciával egybekötött búcsúünnepségen jelenti be, melyet a Las Vegasi Hard Rock kaszinóban rendeznek meg a számára.
A harmincöt éves Burnett 1996-ban debütált egy MMA gálán. Eredményeivel felhívta magára az UFC vezetőinek figyelmét, első bunyójára az 1998-as UFC 16 gálán került sor a szervezetnél, azóta végig náluk verekedett.
Tizenöt éves pályafutása során öt győzelmet aratott két vereség mellett, ami összehasonlítva a többi korabeli harcossal nem túl sok. Ennek több komoly sérülés az oka, melyek miatt hosszabb szünetekre kényszerült, egy végső nyaksérülés miatt pedig már nem is folytathatja a pályafutását.
Burnett időközben létrehozta a saját MMA szervezetét ahol edzőként tevékenykedik, így valójában nem fordított teljesen hátat a szakmának.
SZG - Fight
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum