Most már bizonyosság lett amit nagy valószínűséggel sejthettünk eddig, Tito Ortiz visszatért az UFC-hez.
Dana White az UFC elnöke ma jelentette be egy hivatalos sajtótájékoztató keretében Tito Ortiz visszatérését szervezetéhez, a „Huntington Beach-i Rossz fiú” még év vége előtt debütál is valamelyik akkor aktuális gálán. (White valójában már július 31-én bejelentette a hírt, akkor még csak egy telefonos konferenciabeszélgetésben.)
„Ortiz visszavonul az UFC-hez” - mondta mai sajtókonferencián valószínűleg arra célozva, hogy remélhetőleg itt fejezi be pályafutását.
Ortiz maga is jelen volt, röviden ennyit nyilatkozott a visszatérésével kapcsolatban: „Az idő meggyógyít mindent. Dana White bocsánatot kért tőlem. Az egész az üzlet... a konkurencia miatt volt. Részemről már minden ok.”
Ortiz még ma meg is kezdi az edzést Freddie Roach-al Los Angeles-ben, hogy novemberre vagy legkésőbb decemberre kelőképpen felkészült legyen. A debütáló mérkőzésen nagy valószínűséggel Mark Coleman lesz az ellenfele.
Mindenesetre az önbizalma is a régi, mint korábban nyilatkozta: „Előre sajnálom azt, aki ellenem fog kiállni. …nincs szükségem sok időre, a negyedik mérkőzésen akár Fedor-al is kész leszek megküzdeni.”
SZG - Fight
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum