A Nevada Állami Atlétikai Szövetség tájékoztatója szerint Jackson 225 ezret kapott a fellépésért, 100 ezer dollárt a Wanderlei Silva felett aratott győzelméért, az UFC pedig további hatvanezer dollár bónuszt adott neki az est legjobb kiütéséért.
Ellenfele hasonló összegre számíthatott volna egy fordított eredményért, de mivel KO-val ő lett a vesztes, csak 200 ezer dollárt vihetett haza.
Meg kell jegyezni, hogy Jackson valójában ennél többet kaszált a 385 ezer dollár ugyanis csak az az összeg, amit az UFC nyilvánosságra hozott, a különféle szponzorok révén ennél több ütötte ugyanis a markát.
Az 525 ezer dollárral a Jackson vs. Silva mérkőzés lett az UFC 92 legköltségesebb meccse, annak ellenére, hogy csak a második volt az est fő összecsapásának számító Rashad Evans vs. Forrest Griffin mérkőzés mellett.
Evans mindössze „csak” 65-65 ezret kapott a TKO-val aratott győzelemért illetve bónuszként, ellenfele, Forrest 100 ezer dollárt vihetett haza, az UFC emellett mindkettőjük számára kiutalt további hatvanezer dollárt részvételi díjat.
Az UFC 92 harmadik fő mérkőzése Frank Mir - Antonio Rodrigo Nogueira összecsapása volt, amit TKo-val az előbbi nyert meg, így ő lehet Brock Lesnar kihívója. Mir 90 ezer, vesztes ellenfele 225 ezer dollárral lett gazdagabb.
SZG - Fight
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum