Wanderlei Silva a múlt hét szombati Rich Franklin elleni mérkőzésről és jövőbeli terveiről beszél.
Mint azt korábban megírtuk, az agresszív küzdőstílusáról ismert brazil fighter kemény küzdelmet vívott a múlt hét szombati UFC 99 „The Comeback” gálán Rich Franklin ellen, melyet egyhangú bírói döntéssel (30-27, 30-27, 29-28) elveszített.
Wanderlei Silva 1. rész
Wanderlei Silva 2. rész
A meglehetősen hosszúra nyújtott, angol feliratos interjúban Silva köszönetet mond rajongóinak a támogatásukért és edzőinek a felkészülésben nyújtott munkáért. Elmondja mennyire bosszús a vereség miatt, mivel rengeteget edzett és úgy gondolta mindenre felkészült. Véleménye szerint az egyik hiba amit elkövetett az volt, hogy túl sokat edzett, túlzottan is győzni akart. Megemlíti, hogy négy mérkőzést vívott eddig az UFC-nél, és most bárki mondhatja róla, hogy a négyből csak egyet nyert meg. (Keith Jardine ellen az UFC 84-en.) Az interjút azzal fejezi be, hogy egyelőre nem tudja ki lesz a követező ellenfele. Most rövid pihenőt iktat közbe, a jövő bajnokait fogja oktatni a saját klubjában,és pályafutását mindenképpen folytatni akarja.
SZG - Fight
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum