Frissen érkezett a hír mely szerint a nyáron összecsaphat egymással Mark Munoz, és Chris Weidman.
A leendő csillag, Weidman gyakorlatilag az eddig vívott összes UFC mérkőzését meg tudta nyerni. Első körben fölényes pontozásos győzelmet aratott a tapasztalt olasz, Alessio Sakara felett, majd egy állóguillotine-al kopogtatta Jesse Bongfeldt-t. Ezt követően Tom Lawor következett, aki szintén nem bírta végig a három menetet a tehetséges amerikaival szemben. Legutoljára az egykori top contender Demian Maia ellen láthattuk őt diadalmaskodni.
Munoz miután egy szoros, és némiképpen vitatható mérkőzés keretein belül le tudta győzni a fentebb említett Maia-t, összekerült a keményöklű Chris Leben-nel, akin minden nehézség, és bonyodalom nélkül gyalogolt át.
Egyenlőre még kérdéses, hogy az UFC on Fox4-en, vagy pedig az UFC 149-en jön majd létre ezen fantasztikusnak ígérkező párosítás.