Profik Vs. Civilek
2022. May 02. 13:57
Soha nem szeretjük, ha egy profi beleáll egy vagy töb civilbe, szimplán nem fair a dolog.
Vannak persze kivételek, és ahogy a Tyson-ügynél is láttuk, a profik néha felmenthetők az erkölcsi nyomás alól, néha igen is a civileknek kell jobban észnél lenni.
Nos, Melvin "No Mercy" Manhoef-et nem egy, de három szerencsétlen találta be még márciusban.
A hírek szerint visszatérő betörők voltak, és Manhoef úgy érezte, itt az ideje a saját kezébe vennie a törvényt.
A 45 éves holland sportolónak egyébként kickbokszban, és MMA-ban is elklépesztő mérlegei vannak, illetve öt súlycsoportban is bunyózott karrierje során.
Egy igazi vadállat, lehet így fogalmazni.
Most, május 6.-án lett volna éppen a leköszönő meccse a Bellator Párizsba delegált eseményén Yoel Romero ellen, ami ugye jó kis nyugdíjkiegészítés lehetett volna, csakhogy a márciusi home invasion folyományaként le kellett mondania a giget, jobb keze nem épült fel teljesen.
A hírek szerint a három betörőt autójával üldözőbe vette, leszorította, majd azzal a bizonyos jobbal beverte az üvegüket (hahahahaha, elképzeljük a fejeket az autóban), így kényszerítve parkolópályára a jómadarakat a rendőrök beérkezéséig.
Legnagyobb tiszteletünk a Batman-stílusú bűnüldözés miatt Manhoef úrnak, gyors regenerációt kívánunk!
Fotó: By Paulblank - http://www.postproduktie.nl/bekend.htm, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3964774