Aranyszombat a kick-box Világbajnokságon!
2014. szeptember 20. 10:54

Aranyszombat a kick-box Világbajnokságon!
Az utánpótlás korúak kick-box világbajnokságán az utolsó napra maradt a magyar döntősök nagyobb része. Érthetően nagy várakozással tekintett a magyar csapat erre a napra, mert szinte minden magyar döntősben benne volt a nyerés, a világbajnoki cím megszerzésének az esélye.

Rögtön az első körben az újkígyósi Harangozó Gábor döntőzött a görög  Chrisztosz Papasarafianos ellen, drámai körülmények között a junior point-fighting91 kg-ban. A rendes küzdőidő alatt döntetlen lett az eredmény, s a hosszabbítás hozta meg a várt négy pontos győzelmet. Gábor nagyon régóta várt erre az eredményre, s a várt nap elérkezett. Kitartásával, szorgalmával, a versenylehetőségek biztosításával és természetesen edzője, Debreczeni Dezső szakmai munkájával érte le ezt a jó eredményt.
    A point-fightingosok közül utána a +94 kg-ban Spáth Zoltán következett. Zolinak nagy feladatnak bizonyult az ír Dalton OShagnessey , aki rögtön átvette az irányítást és diktálta az iramot. Ez jellemezte az egész mérkőzést, ami az ír fiú győzelmével végződött. Zoli ettől függetlenül megérdemelten vihette haza az ezüstérmet.
   A következő magyar döntős a junior 70 kg-ban induló csepeli Berta Viktória volt, aki ebben a válogatottban a legrutinosabb versenyzők közé tartozott. Ennek megfelelően alakult világbajnoki döntője.Hiába próbát meg ellenfele, a liechensteiniJovanaPruvlj mindent, igazán nem tudott Viki ellen komoly ellenállást kifejteni.Berta Viktória nem csinált különleges dolgokat, mindössze annyit, hogy gyorsan összeszedte az aranyéremhez szükséges pontokat. A vége így 13:3, vagyis technikai K.O.lett. Méltán örült edzője, Király István.
  A nap harmadik magyar vonatkozású point-fighting döntőjéről elöljáróban csak nyit, hogy egy magyar – ír döntőn gyakorlatilag megjósolhatatlan, milyen eredmény születik.Így a junior 69 kg-ban Rohonczi Jenő döntője az ír CarrolColmmal a várt drámai és fordulatos csatát hozta, sajnos a dráma utolsó része „tragédiába” torkollott magyar részéről, hiszen az utolsó pillanatban az ír szerencsével bevitte a mindent eldöntő, így a világbajnoki címet is eldöntő találatot.8:7.Nekik szerencse, magyar szempontból balszerencse.
 A második tatami küzdőtéren a junior 63 kg-ban Csorba Ádám mindent beleadott az olasz  TimothiBos ellenében, de ez most „csak” az ezüstéremhez volt elég.Ádám pörgött, termelte a pontokat, de az olasz ma egyszerűen jobb volt. Ettől függetlenül Csorba Ádám felkészültségéért és egész heti teljesítményéért elismerést érdemel!
  A harmadik tatamin a junior kick-light-ban szintén szurkolhatott magyar döntősnek a szép számú és hangos magyar szurkolósereg.
Gremen Petra junior 60 kg-ban egy verekedős stílusú olaszlánnyal, NikoleMarangoni-val küzdött meg. Petra, ha kellett, keményebben odavágott, ha kellett, akkor technikázott. A mérkőzés vége felé akadt egy kis holtpont, de ez nem volt vészes. A mérkőzés végén erősíteni tudott, és Zrínyi Miklós tanítványának megérdemelten emelte fel a kezét a vezetőbíró.Megérdemelten  lett világbajnok.
   A hölgyeknél folytatódott a sikertörténet, hiszen 70 kg-ban Boros Petra szintén olasz ellenféllel csapott össze.SharonFioretti mint egy lassú tank nyomult előre, Petra, Nagy Lajos tanítványa  sokszor megállította pontot érő egyenes rúgással , és utána egyenes ütésekkel további pontokat ért el.Petra azért megszenvedett a mérkőzésen, mert az olasz lány kereskedelmi mennyiségű szabálytalan alárúgást produkált.A végén már vita sem volt, hogy a magyar lánynak játsszák el a Himnuszt a dobogó legfelső fokán.
Kick-light 89 kg-ban a füzesgyarmatiVida Balázs a svájci Adrian Ailu ellen lépett csatasorba. A világbajnoki döntő pikantériája az volt, hogy pár óra múlva light-contactban ismét ez a páros döntőzött.A mérkőzés a várakozásnak megfelelően kezdődött. Oda-oda vágtak egymáshoz, és egy kemény, férfias mérkőzés alakult ki. A svájci jó rúgott, de Balázs még jobban. a végén megérdemelten nyert 3:0 arányban, megnyerve a világbajnoki címet.Tiszta ütésekből is több volt és élt a szabályrendszer adta lehetőségekkel, a combrúgásokkal.

Délután megismétlődött ez az összeállítás, csak light-contact szabályrendszerben. A svájci ellenfél próbált újítani, de a mérkőzés még egyoldalúbblett, Vida Balázs fölénye ezen a mérkőzésen is megmaradt. Mind a három menetben Balázs vezetett, s bár beleesett a korábbi mérkőzések hibájába – jobb keze „elsült”, és úgy kellett ápolni az ellenfelet, ami light-contactban bírói retorziókkal jár – hozta  a mérkőzést és megszerezte második világbajnoki címét. Az biztos, hogy a svájci ellenfél nem fogja egy darabig elfelejteni a nevét. Mint kétszeres egyéni világbajnok nem csak a magyar csapat, hanem a világbajnokság legeredményesebb versenyzője lett.
    A ringben is zajlottak a magyarok számára örömteli események. Nardelotti Zoltán nem bízta a véletlenre az izraeli PavelLozicki elleni döntőjét a junior 1 75 kg-os K-1 döntőben. Rögtön agresszíven lépett fel, betartva edzője Csányi János tanácsait. A második menet közepén egy nagy köríves rúgással fejen találta ellenfelét, aki nem tudta folytatni a küzdelmet. Ez bizony fej K.O.volt. Ez a nagyon látványos befejezés nagyon hiányzott a magyar ringes mezőnynek is.
   A siker folytatódott a Junior 1 K-1  56kg.-os női döntőben. Balajti Bianka egyike a legtehetségesebb magyar női ringeseknek, s ezt most is bebizonyította. Megnyugtatóan gyűjtögette a pontokat, jól osztotta be az erejét, betartotta a ringarokban mögötte álló Birics Tamás utasításait. Ellenfelének, a szerb Valentina Karinek nem sok esélye maradt a győzelemre. Bianka győzelmét a magyar táborban érthetően nagy öröm fogadta.
  Az utolsó ringes döntős magyar részről aa nehézsúlyú K-1, vagyis a + 91 kg-os súlycsoportban Kovács Norbert volt. Küzdelmét az észt Makszim Bruskov ellen a dulakodás és az adok-kapok jellemezte. Ebben a csatában az észt fiú jeleskedett jobban, és így egy magyar ezüstéremnek örülhettünk.
A tatamin a világbajnokság utolsó versenyére a csapat világbajnoki küzdelmekre késő délután került sor.
A magyar válogatott minden korosztályban indított csapatot. A junioroknál nem sikerült a dobogóra jutás, a bulgárok állították meg a magyarokat. A kadett 1 korosztályú gárda viszont legyőzte szlovénokat, majd drámai csatában,hosszabbításban kerekedett felül az olaszok 2. csapata ellen. A döntőben az olasz első csapat volt az ellenfél. Hatalmas csatában nyert a magyar csapat, megszerezve a világbajnoki címet. A négy tagú csapatban a Bálint Martin, Bozók Szabolcs, Lakatos István (HalkerKirályteam) és  Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE)versenyzett.Akadett 2 korosztályban a magyar válogatott 1.számú csapata szépen menetelt a legjobb négy közé. Először a Ausztriát verték, majd legyőzték a mexikó csapatot is. Az olaszokkal viszont nem boldogultak, s harmadikok lettek. A bronzérmes csapat tagjai voltak Sallay Gábor, Szentpéteri Bence, Csák Bence, Szász Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczen Team) , Gál Vivien és Berta Rebeka (Halker-Királyteam) ,akik így csapat világbajnoki bronzérmet szereztek. A magyar válogatott 2.számú csapat viszont nem talált legyőzőre!  Sorrendben Dél-Afrikai Köztársaság, Németország majd a nagy riválisnak számító Bulgária volt a vesztes ellenfél. Következett a drámai csata a döntőben az olaszokkal. Izgalmas és fordulatos mérkőzésen végül is legyőzték hatalmas hangzavarban az olaszokat, s így a Kadett 2 csapat világbajnoki cím is Magyarországra került. A magyar válogatott:Bálint Zoltán, Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team), Veres Roland, Korpádi Tamás (HalkerKirályteam) és Laurincz Boglárka (Újkígyósi kBSE-Debreczeni team) voltak.
  A szombati döntők mérlege tehát nyolc egyéni aranyérem, négy ezüst, két csapat világbajnoki cím és egy harmadik hely. Soha rosszabb világbajnoki döntőt!


Gregor László