Egy magyar karatés lett a mindennapok hőse Amerikában
2014. April 22. 20:58

Egy magyar karatés lett a mindennapok hőse Amerikában
Egy volt magyar válogatott karatés jótékonyságát dicsőíti a csütörtök óta az amerikai média. A jelenleg az Új-Mexikó állambeli Albuquerque-ben rendőrként dolgozó Nádas Tamás azzal lett a hétköznapok hőse, hogy reggelit vett húsz, áramszünet miatt ingyen koszt nélkül maradt hajléktalannak.
Az esetről az egyik helyi televízió úgy számolt be, hogy a 2000-ben az Egyesült Államokba költözött magyar férfi "a hajléktalanok hőse" lett azzal, hogy egyszerűen csak kinyitotta a pénztárcáját. Nádas Tamás önzetlen burrito és almalé vásárlását a regionális médián túl az NBC országos tévécsatorna is felkapta, amely országszerte beszámolt a hírről. Az eset az internet jóvoltából Magyarországra is eljutott, az érintett a Facebook oldalán sorra kapja a gratulációkat az itthoni ismerősöktől és volt karatés társaktól.

Nádas Tamás Amerikai rendőr, karatés - jótékonykodás közben
Tamás munka közben

A Magyar Karate Szakszövetségnek sikerült elérnie a kilenc év kihagyás után tavaly óta újra komolyan karatézó Nádas Tamást, aki így számolt be a történtekről:

"Csütörtökön be voltam osztva túlórázni egy hajléktalan szállóba, ahol elment az áram még nyitás előtt, és ezért lemondták a túlórámat is. Ugyanakkor körülbelül húsz hajléktalan várakozott arra, hogy kapjon reggelit és le tudjanak fürdeni, ez viszont az áramszünet miatt lehetetlenné vált. Én pedig gondoltam egyet, és nem haza, hanem a McDonald's-ba mentem, és vettem nekik húsz adag reggelit."

A hirtelen jött népszerűség óta felismerik az utcán a Albuquerque-i rendőrt.

"Miután mindez nyilvánosságra került, megkértek, hogy nyilatkozzak három tévéadónak, és a legjelentősebb újságnak itt, Albuquerque-ben. A médiának azonban annyira megtetszett az eset, hogy az NBC National News-ban is leadták majdnem minden államban. Az internet is tele lett velem, ahogy hallom, már Magyarországra is eljutott a hír. Szerintem igazából nem volt olyan nagy dolog, csak fel lett fújva. Kitüntetést nem kaptam érte, nem is várok ilyesmit, igaz, kaptam egy dicsérő levelet a rendőrfőkapitánytól. Viszont az emberek azóta felismernek az utcán, ami jó érzés."

A karaténak sokat köszönhet, például a döntéshozatalban is segít - vallja Nádas Tamás.

"Majdnem mindent a szüleimnek, az edzőmnek és a karaténak köszönhetek. Az amerikai állampolgárságomat például konkrétan a karate eredményeim miatt kaptam meg. Másrészről pedig lehet, hogy banálisan hangzik, de szerintem a karate nevelő hatása az élet minden területére kihat. Többek között türelemre, szerénységre, elképesztő kitartásra, mérlegelésre, döntéshozásra tanít. A kitartásról annyit, hogy tíz évembe telt, mire a Los Angeles-i Sheriff Departmentbe felvettek. Rengeteg mindenen mentem át, és nagyon sok akadályt kellett legyőznöm ahhoz, hogy engem, és ne egy amerikait alkalmazzanak."

Nádas Tamás
Nádas Tamás az Amerikai bajnokságon

Nádas Tamás idén az Amerikai Nyílt Nemzeti Karate Bajnokságon küzdelemben (kumite) és formagyakorlatban (kata) is második lett kategóriájában. Jelenleg az USKA szervezet nyílt karate világbajnokságára készül, amelyet júniusban rendeznek New Orleansban.
Korábbi legjobb karate eredményei:

 

WKF Gyermek és Ifjúsági Karate Világ Kupa 2. hely (1995, 1997)
ITKF Tradicionális Karate Világbajnokság 1. hely (1997)
Goju-Ryu Karate Stílus Európa-bajnokság 1. hely (1996),
Hatszoros magyar bajnok
Válogatott kerettag (1995-2000)

 

 

 

Turák Péter
MKSZ sajtó