Szenzáció! Világbajnokságot rendezhet Magyarország!
2018. november 07. 19:36

Szenzáció! Világbajnokságot rendezhet Magyarország!
A magyar karate történelmének kiemelkedő jelentőségű döntése született meg a madridi világbajnokság rajtja előtt. A Karate Világszövetség, a WKF kongresszusa Budapestnek ítélte a 2022-es felnőtt vb rendezési jogát. A sporttörténelmi döntés különösen értékes, mert a sportág 2020-ban bemutatkozik a tokiói olimpián és jó esélyei vannak arra, hogy ott legyen a négy évvel későbbi, párizsi ötkarikás játékokon is, a hazai rendezésű világverseny pedig a két időpont közötti legrangosabb megmérettetés lesz.

Hatalmas sportdiplomáciai sikernek nevezte Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke a döntést. A sportvezető emlékeztetett rá: az MKSZ még 2014-ben jelentkezett a vb házigazdájának. Az ezt követő rengeteg munka és többéves lobbi tevékenység eredményeképpen a WKF elnöksége a magyar pályázatot támogatta, és hétfőn a kongresszus tagjai egyhangúan szavaztak Budapest mellett.

„Azzal hogy a karate bekerült az olimpiai programba, gyakorlatilag a világ egyik legerősebb sportága lett, és mi ennek a világbajnokságát rendezhetjük meg” – utalt Dr. Mészáros János arra, hogy keddtől vasárnapig tartó madridi vb-n nem kevesebb, mint 140 ország versenyzői lépnek tatamira.

 


meszarosjanos

Mészáros János

„A 2013-as évben nagysikerű Európa-bajnokságot bonyolítottunk le, amivel bebizonyítottuk, hogy nagy világversenynek is jó házigazdája tudunk lenni. Emellett a versenyzőink közül jelenleg többen is a világ élvonalába tartoznak, és célunk hosszútávon megőrizni ezt a helyzetet. Nagyon fontos a szakmai munka, de az is kell, hogy világversenyeket és olimpiai kvalifikációs pontszerző versenyeket rendezzünk, a vb pedig a legértékesebb ezek közül. Ugyanakkor az is tervünk, hogy egy állandó kvalifikációs versenyt is Magyarországra hozzunk, hogy minden évben vendégül láthassuk a világ élvonalát, és hogy legjobbjaink az olimpiai részvételt érő pontokat hazai körülmények között szerezhessék meg.”

Az MKSZ első embere arról is beszámolt, hogy a sportért felelős államtitkárság korábban többször is bátorította őket a pályázás során, Dr. Szabó Tünde államtitkár már gratulált is az eredményhez, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián pedig a hétvégi döntőkre Madridba látogat.

A karate a mostani viszonyok között mindenképpen támogatásra méltó sportág – mondta Dr. Mészáros János.

Turák Péter

Küzdősportban támogatónk a profight.hu