https://www.high-endrolex.com/26 Szigethalmi Kempo Utánpótlás Kupa - Fight Online

Szigethalmi Kempo Utánpótlás Kupa
2014. February 18. 20:30

Szigethalmi Kempo Utánpótlás Kupa
Öt érmes helyet sikerült szerezniük a hegyvidéki harcosoknak a negyedik alkalommal megrendezett szigethalmi utánpótlás versenyen, a hétvégén. A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia két szakosztályának sportolói vettek részt a tornán.
Kinőtte eddigi helyszínét az immár negyedik alkalommal megtartott Szigethalmi Kempo Utánpótlás Kupa, amely ebben az évben a felújított tököli sportcsarnokban kapott helyet. A versenyen a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia kempo és MMA szakosztályának harcosai vettek részt. Lacza Ádám Illés és Felföldi Szabolcs vezetőedzők tanítványai összesen öt érmes helynek örülhettek szombaton, köztük három esetben arany medáliának.

Kalcsó Virág küzdelem közben
Kalcsó Virág küzdelem közben

Fegyveres formagyakorlatban a hosszú kihagyás után ismét versenyző Steiner Villő győzedelmeskedett, teljesítményéhez párosult még egy ezüstérem is, melyet stop semi kategóriában érdemelt ki. Kalcsó Virág szintén második lett az áprilisi, budapesti kempo világbajnokság versenykiírásában is szereplő stop semi-ben.

A HHKA MMA szakosztályának fighterei közül Halkó András a +85 kg-os, míg a magyar MMA bajnokságban bronzérmes Leiwolf Péter a +100 kg-os súlycsoportban bizonyult a legjobbnak. Mindketten kempo full B szabályrendszerben léptek szorítók közé.

 

Halkó András győzelme
Halkó András győzelme


 

Powerfight: Pajzsok és Mancsok széles választéka!

 

"Az utánpótlás kupát évről évre azért rendezik meg, hogy a kezdő sportolóknak - korosztálytól független - versenyzési lehetőséget biztosítson a Magyar Kempo Szövetség. A rutinszerzés és önbizalom növelés a legfőbb célja a tornának, ezért kiemelten fontos részét képezi a szervezet éves versenynaptárának. Örülök, hogy a HHKA sportolói sikerélményekkel mehetnek haza Tökölről, eredményeikkel a saját és az akadémia nívóját is emelik." - értékelt Lacza Ádám Illés, aki a Magyar Kempo Szövetség elnöke, és egyben a hegyvidéki akadémia sportigazgatója is.

A IV. Szigethalmi Kempo Utánpótlás Kupán három nemzet huszonnégy egyesülete vett részt, közel százötven indulóval.

 

Steiner Villő
Steiner Villő


 

 

Pecsuvácz Péter

 




https://www.high-endrolex.com/26