Fantasztikus rajt a Kick-box Világbajnokságon
2011. November 24. 20:59

Fantasztikus rajt a Kick-box Világbajnokságon
Dublinban elkezdődtek a selejtezők a semi-contact és full-contact kick-box világbajnokságon. Az első napon tizennégy versenyző lépett küzdőtérre, s nagyon jó az arány, hiszen tizenketten továbbjutottak a legjobb nyolc közé súlycsoportjukban, s a következő forduló már az érmes helyekért folyik majd.
A semi-contact csapatban a hölgyeknél 55 kg-ban Hanicz Nelly meggyőző módon nyert 8:3 arányban a svájci dana Rüger ellen. Busa Andrea, ha nem is könnyen de az akarat diadalával legyőzte szlovén ellenfelét, Tina Kodert. Majd ismét egy sima, mondhatjuk,papírforma győzelem következett, hiszen Kádas Adrienn nem sok esélyt adott az osztrák Adelheid Rumpl-nak. Kondár Anna női mérkőzése a női nehézsúlyban az olasz Mariastella Gioe ellen nehezen indult, de a vége már nem sok kétséget hagyott, „Panni" is továbbjutott a nyolc közé. A tatamis fiúk sem vallottak szégyent. Egy izgalmas, pergős küzdelemben Veres Alex legyőzte amerikai ellenfelét, Blake Waters-t. Ez a nap nem az amerikaiaké volt, hiszen Mórádi Zsolt technikai K.O.győzelemmel lépett túl az amúgy remek rúgótechnikával rendelkező Alex Lane ellen. Zsolt bombaformában van. Gömbös László nehezen lendült bele a német Sacha Graske ellen, de hozta a mérkőzését, és itt ez a lényeg. Az idegeket a folyatásban Imre Tamás nyugtatta meg, a török Mutasem Elhamut elleni diadalával. A csapat legrutinosabb, de örökifjú versenyzője, Csikós Péter minden taktikai fegyvertárát bevetette az orosz Philip Salugin ellen, és a nyolcba jutott. Egyedül az újonc Rédei János esett ki nagy csatában a nagyon rutinos olasz világsztár, Neri Stella ellen. A full-contactosok között Görbics Gábor remek formában tarolta le a ringben a neki tavaly sérülést okozó olasz Giuseppe Di Cuia-t. Bendek Zsolt egy magabiztos, 3:0 arányú győzelemmel jutott túl a dél-afrikai Ruan Dekkeren. Szabó Lászlónak 75 kg-ban kijutott a jóból, hiszen először a francia Morgan Legalt búcsúztatta el a legjobb16 közé kerülve, majd a nyolcba jutásáért a bulgár Alekszander Petrov sem tudta megállítani. Itt is egy versenyzőnk maradt alul mindössze. A fiatal tehetség, Németh Ádám nagy küzdelemben veszített a hazai, ír versenyző, Niall McDermot ellen.
A magyar kick-box válogatott tehát nagyon jól kezdett, hiszen a 14 versenyzőből 12 került a nyolc közé. A folyatásban, csütörtökön először a négy közé, vagyis érmes helyre jutás lesz a tét, majd a semi-contactban a döntőbe jutásért is küzdenek a versenyzők.

A párosítások:
Semi-contact:

57 kg. Varga László - Ricardo kremps (Németország) a 4 közé
63 kg. Veres Richárd - Arsov (Bulgária) a 4 közé
69 kg Veres Alex - Michael Gebhardt (Ausztria) a 4 közé
74 kg. Gömbös László - Luca Padoan (Olaszország) a 4 közé
79 kg. Mórádi zsolt - Marco Nordio (Olaszország) a 4 közé
89 kg. Imre Tamás - Ivan Pikalin (Oroszország) a 4 közé
94 kg.Jároszkievicz Krisztián - Naazim Fakir (Dél-Afrika) a 4 közé
+94 kg.Csikós Péter - Chris Aston (Nagy-Britannia) a 4 közé

Nők
50 kg.Veres Mercédesz - Ebru Ozmen (Törökország) a 4 közé
55 kg. Hanicz Nelly - Rachel House (Nagy-Britannia) a 4 közé
60 kg. Busa Andrea - Szvetlana Fagyejeva (Oroszország) a 4 közé
65 kg. Kádas Adrienn - Nicole Pelland (USA) a 4 közé
70 kg. Nagy Henrietta - Claire Louise (Írország) a 4 közé
+70 kg. Kondár Anna - Carina Bence (Dél-Afrika) a 4 közé

Full-contact
60 kg. Sándor Kornél - Artur Cieciura (Lengyelország) a 8 közé
63,5 kg. Görbics Gábor - Arslan Maishibajev (Kazahsztán) a 4 közé
71 kg. Benedek Zsolt - Mykola Osobskij (Ukrajna) a 4 közé
75 kg. Szabó László - Juszup Magomedov (Oroszország) a 4 közé
91 kg. Kulacsik Mirkó - Agron Preteni (Horvátország) a 4 közé

Nők, a nyolc közé:
56 kg. Dyékiss Nóra - Petra Bättig (Svájc)