Kick-box világbajnokság: Eredményesebben, mint tegnap!
2011. October 27. 21:42

Kick-box világbajnokság: Eredményesebben, mint tegnap!
A szerdai versenynapon teljes nagyüzemmel folytatódott a WAKO Kick-box Világbajnoksága Skopje-ban. Mind a tatamikon, mind a ringekben szerepeltek magyarok.
Rögtön Horváth Gyula csapott össze low-kick-ben a franciák klasszisával, Sambával. A francia nagyon kemény ellenfélnek bizonyult, hiszen Ő a súlycsoport egyik nagy esélyese. Ennek megfelelően nyert Horváth Gyula ellen. Hosszú Ferenc mindent megtett a belorusz Valent ellen, de ez kevésnek bizonyult, csakúgy, mint Vásony Márton a horvát Katic ellen.
A tatamisoknál is többen beleszaladtak a vereségbe, de azért az előző napinál jóval több versenyzőnknek emelhették fel a kezét. Az volt a közös a győzelmekben, hogy néhány kivételtől eltekintve nagyon meg kellett érte szenvedni. Dr.Megyeri Csilla egy már elveszettnek tűnő mérkőzést hozott vissza óriási akarással. Andó László a bolgár Zsikovval nagy csatát vívott, és kis különbséggel jutott tovább. Zsarkó Dániel Péter nagy aprítást rendezett lengyel ellenfelével.

A szerdai eredmények, kiemelve a győztesek neve:
Light-contact:
74 kg-ban Andó László - Zhikov Petar (Bulgária) a nyolc közé jutott.,
+94 kg.:- Andrii Badora (Ukrajna) - Wappel Tibor ellen kiesett,
84 kg-ban Dancsó Zoltán - Aaron McAleer (Kanada) a nyolc közé jutott,
+70 kg.- Andrea Ivas (Horvátország) - Miskolczi Anett kiesett.
Kick-light
63 kg-ban Buják Tamás - Darko Stojanovski (Makedónia) a nyolc közé,
74 kg-ban - Aivar Gafurov (Oroszország) -Dinnyés Zoltán kiesett,
79 kg. Zsarkó Dániel Péter - Patry Zdrojewski (Lengyelország)
55 kg-ban Dr.Megyeri Csilla - Ravoula Audry (Franciaország) a nyolc közé
57 kg.Kacper Narloch.(Lengyelország) - Kovács Ádám kiesett.
K-1 szabályrendszer
81 kg. Dimitrij Valent (Beloruszia) - Hosszú Ferenc kiesett.
Low-kick szabályrendszer
67 kg-ban Mario Katic (Horvátország) - Vásony Márton - kiesett,
75 kg- Bocar Samba (Franciaország) - Horváth Gyula -kiesett


Csütörtökön a mérkőzések tétje már az érmes helyre kerülés:
A párosítások:
Light-contact
74 kg.Andó László - Andrej Gudac (Horvátország) a négy közé,
60 kg. Wagner Vivien - Janina Hofer (Svájc) a négy közé
65 kg. Dancsecs Bojána - Ksenia Mirosnyicsenko (Oroszország) a négy közé
70 kg.Fenyvesi Márta - Paula Sassi (Brazília) a négy közé

Veterán light-contact:
74 kg.Gelesits Tibor - Chris McNeish (Nagy-Britannia) a négy közé
84 kg. Koszogovits Mihály - Gerald Zimmermann (Ausztria) a négy közé,
Kick-light
55 kg. Dr.Megyeri Csilla - Vladmira Smelkova (Szlovákia) a négy közé,
60 kg. Csete Melinda - Izabela Kovacsics (Szlovénia) a négy közé
63 kg. Buják Tamás - Kirill Popov (Oroszország) a négy közé,
+94 kg. Pődör Csaba - Giuseppe Matteoli (Olaszország) a négy közé,
79 kg.Zsarkó Dániel Péter - Robert Varga (Macedónia) a négy közé,
84 kg. Majtho Attila - Paolo Marangon (Olaszország) a négy közé,

K-1 szabályrendszer:
57 kg. Bodacz Patrik - Zhabay Akhmetov (Kazahsztán) a négy közé,
60 kg. Habash Antoine - Elnur Daryagir (Azerbajdzsán) a négy közé
71 kg.Horváth László - Valev Vladimir (Bulgária) a négy közé,
81 kg. Marlok Solt - Grossy Gregory (Franciaország)

 

                                                                                    Gregor László