Nem szakad el a sportágtól Busa Gabriella!
2020. June 29. 12:20

Nem szakad el a sportágtól Busa Gabriella!
 
A jövőben is tervez a kick-boxszal az Exatlont megnyerő Busa Gabriella

Bár hónapokig nem fogott kesztyűt, mégsem akar elszakadni sportágától a háromszoros világbajnok dr. Busa Gabriella. A versenyzéstől tavaly novemberben visszavonult 31 éves kick-boxos öt hónapon keresztül szerepelt a TV2 extrémsport reality-jének második évadában, ahol a nézők szeretete mellett a legjobb női versenyző címet is sikerült elnyernie. A rendőri végzettség mellett jogi diplomával is rendelkező, nyomozóként dolgozó sportoló a Dominikai Köztársaságból hazatérve máris elkezdte megtervezni a következő kihívásokat, amelyek között tanulás és edzői munka is szerepel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


A Halker-Király Team büszkesége 23 évvel ezelőtt szeretett bele a kick-boxba, amelyet 2019 novemberéig űzött versenyszerűen. Ekkor már a háta mögött tudhatott aranyérmeket hozó világbajnokságokat és megtapasztalta azt is, hogy milyen öröm húgával, a szintén eredményes kick-boxos Andreával egyazon világversenyen felállni a dobogó legfelső fokára. Az ügyességi és akadálypályás versenyekből álló Exatlon megnyerését elmondása szerint azonban mégsem érdemes összemérni a korábbi sportsikereivel.

„Amit nagyon tudtam hasznosítani a kick-boxból, az a koncentráció volt, mert szerintem nem az akadálypályán dőltek el a versenyek, hanem a végén az ügyességi feladatoknál, szóval igazából az számított, hogy ki tud jobban fókuszálni az adott időben. Én ezt a saját sportágamból vettem, mivel ott is háromszor két perc egy meccs, abba kell belesűríteni mindent. Meg hát ezért sem lehet összehasonlítani, hogy melyik megmérettetés a nehezebb, mert egy világversenyre való felkészülés hónapokig tart, de maga a verseny egy hét, a műsorban viszont öt hónapon keresztül folyamatosan jöttek a versenyek.”



Busa Gabriella már a sportreality megnyerése előtt a közönség egyik kedvencévé vált, és sportágára is felhívta a figyelmet, ami a műsor egyik legpozitívabb hozadéka volt a szegedi bunyós szerint.

„Nagyon szeretném, hogyha ez a műsor jó lenne arra, hogy minél több gyerek elkezdjen sportolni, és ha már sportol, akkor miért ne a kick-boxot válassza? Már személy szerint is kaptam olyan üzeneteket, hogy szeretnének elkezdeni kick-boxolni, és kérdezik, hogy hol lehet belevágni. Örülnék, ha ezt a népszerűsítő munkát valamilyen formában később is tudnám folytatni” – fogalmazott a tévésztárrá lett kick-boxos.

A háromszoros világelső több szempontból is tervez még a küzdősporttal. Szeretne edzőként besegíteni csapatánál, illetve a sokaknak nehézséget okozó versenysúly beállításával kapcsolatban is vannak ambíciói.

„Én magam is nagyon gyakran fogyasztottam a versenyek előtt, főleg az utóbbi években, és közben azt is megtapasztaltam, hogy sokan nem tudják, hogyan kell fogyni. Ezért szeretnék dietetikát vagy valamilyen táplálkozástudományt tanulni, és ez által segíteni nálunk a csapatnak, a gyerekeknek a munkáját”- mondta el Busa Gabriella, aki a sportos elfoglaltságok mellett rendőri karrierjét is folytatni fogja.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági nyomozójaként tevékenykedő kick-boxos a hivatásos munka tekintetében is változás előtt áll, szeretne ugyanis Budapestre költözni, amihez persze munkaadója engedélyére is szüksége lesz.

„Jelenleg illetmény nélküli szabadságon vagyok, júliusban megyek vissza dolgozni Szegedre, de azt tervezem, hogy a fővárosban folytatom az edzői és a rendőri munkát is”
 – mondta el Busa Gabriella.


Turák Péter