Alex da Silva felmondott a munkahelyén a UFC miatt
2019. április 20. 16:51

Alex da Silva felmondott a munkahelyén a UFC miatt

Alex da Silva mérlege jelenleg 20-1 profi MMA harcosként. 24. életévébe lépve leszerződött a UFC-vel és úgy döntött, az a megfelelő pillanat, hogy teljes munkaidős sportolóvá váljon.

„Leko” beleegyezett, hogy beugrik sérült csapattársa, Teemu Packalen helyére a UFC szentpétervári eseményére. Az észak-amerikai cég szerződése azonban komolyan megváltoztatta a fiatal tehetség életét: azonnal felmondott Santa catrinai munkahelyén, ahol biztonságiőrként kereste kenyerét.

 

„Mindenki tudja, hogy nem találhatsz jó szponzort Brazíliában, amíg nem vagy a toppon, ugyanis senki sem hisz benned amikor még kezdő vagy.” – mesélte da Silva az MMA Fighting-nak. „Nappal dolgoztam és heti háromszor éjszakai műszakban biztonságiőr voltam, de akkor kaptem ezt a lehetőséget, hogy a UFC-ben harcolhassak, így feladtam minden mást, hogy a harcból élhessek meg.”

 

da Silva szerdán, pénteken és szombaton dolgozott egy Santa catrinai szórakozóhelyen, hogy egy kis plusz pénzhez juthasson. Első UFC-s fizetéséhez közeledve, „Leko” elmondta, hogy nehezebb lenne előre jutni a UFC-ben, ha azt az életet folytatná.

 

„Eldöntöttem, hogy felmondok, amint megkapom az első nagy lehetőségemet.” – folytatta da Silva. „A UFC szintje olyan magas, hogy nem lehet mindkét helyen jól teljesíteni, így áldozatot kellett hoznom. Most az edzésre koncentrálok, hogy fejlődjek harcosként és mindent elérjek, amit a jövő tartogat számomra. Senki sem csatlakozik a UFC-hez úgy, hogy ’egy másik’ legyen; mindenki bajnok akar lenni, ez az én célom is.”

 

„Leko” 18 évesen kezdte meg MMA-s pályafutását. 2014 és 2019 között pedig 21 meccsből 20 alkalommal ő került ki győztesen. Karrierje elején Darren Till lett egyik mentora. „Fiaként kezelt engem” – mondta, majd hozzátette, hogy szeretne olyan megkapó lenni az Oktagonban, mint ő.

 

A 20-1-es győzelmi arány elég bíztatónak tűnhet, de számos ellenfele vereség után lépett a ketrecbe da Silva ellen. „Leko” tudatában van ennek, de elmagyarázta, hogy a legutóbbi kihívások a Brazíliában és azon kívül is felkészítették őt a UFC-re.

 

„Elkezdtem keményebb ellenfelekkel harcolni utolsó meccsimen, valamint a tengerentúlon is versenyeztem és ezek készítettek fel erre a pillanatra.” – nyilatkozta da Silva. „Nemrég küzdöttem egy szerb srác ellen Szerbiában, szóval nem lesz új az ellenfelem területén küzdeni. Hozzászoktam.”

 

Egy oroszországi győzelem „mindenkit meglepne” és bebizonyítaná, hogy ő is UFC kaliberű – folytatta „Leko”. „[Tudom], hogy a kritikusok jönni fognak akár nyerek, akár vesztek, de ez a munkám része. Tudom, hogy felkészültem és sokra vihetem ebben a divízióban. Mindenkinek megmutatom azt, amit tudok magamról.”

 

Ellenfele, Yakovlelv mérlege 24-9-1 profikánt és 2-4 a UFC-ben, de olyan ellenfelei voltak, mint Kamaru Usman vagy Demian Maia. Mindkét esetben döntéssel kapott csak ki, de ez nem bizonytalanítja el da Silva-t.

 

„Én beugróként megyek Szentpétervárba, így neki van győzelmi kényszere. Én odamegyek, jól érzem magam és nyerek. Ez a különbség. Mindig edzek, mindig készen állok, szóval csak meg kell nyomnom a tempót. Magabiztos vagyok és meg fogom nyerni az összecsapást.”

 

„Abból, amit láttam belőle, elég széleskörű harcos. Aki előbb tudja a másikra erőltetni az akaratát, az fog nyerni. Úgy hiszem, hogy tartja majd a távolságot és hosszú végtagjaival próbálkozik majd, ami kivételes adottság a súlycsoportban. Földön is jó, mert Demian Maia sem tudta feladásra kényszeríteni őt.

Szerintem ez egy jó felállás, mert ő egy kész harcos, én pedig készen állok mindenre. Ha sikerül megtalálnom a ritmusomat, az utolsó menet előtt kiütöm, vagy feladásra kényszerítem.”

forrás: mmafighting.com

Küzdősportban támogatónk a profight.hu