Magunkról
2011. July 23. 13:33

Magunkról

Sporting Budo Shito Ryu Karate Klub

Zallel László (6. dan) és a Sporting Budo

1978 óta karatézik. 10 éven át volt tagja a magyar felnőtt karateválogatottnak, ez idő alatt 11 felnott magyar bajnoki címet nyert katában és kumitében egyaránt, 9-et egyéni és 2-t csapat versenyszámban. Három olyan év is volt, hogy ugyanazon a napon az egyéni kata és kumite (-75kg) magyar bajnoki címet is megszerezte.

1987 óta vezeti a Kertészeti Egyetem Karate Klubját. Számos budapesti és vidéki klub tartozik szakmai irányítása alá. 2004 októberében megnyílt az egyesület saját dojoja, a Hűvösvölgyi Karate Akadémia, a klub központi edzőterme, ahol végre a körülmények is adottak a nemzetközi színvonalú szakmai munkához. Ezzel egy időben a klub neve Karate Klub (KEK) Sporting Budo SE-re változott.

Az elmúlt 15 évben felépítette hazánk egyik legeredményesebb karate klubját nagyon erős felnőtt csapattal és nagyon erős utánpótlásbázissal.

Zallel senseitol nagy figyelmet kapnak azok a sportolók is, akik a karatéban nem a versenyzést, hanem a sport általi kikapcsolódást, önvédelmi ismeretek megszerzését, a fizikai és szellemi képességeik fejlődését tartják fontosnak.

Az elmúlt években versenyzőként, késobb edzőként ott volt a WKF világbajnokságokon, junior, felnőtt és régió EKF Európa-bajnokságokon, a Golden League sorozat állomásain, valamint a Hayashi-ha shito-ryu stílus világbajnokságain egyedülálló edzői rutint és tapasztalatokat szerezve.

WKF Világbajnokságok: Kairó, Szófia, München, Athén, Madrid és Monterrey.

EKF Európa-bajnokságok: Bécs, Prága, Birmingham, Párizs, Belgrád, Athén, Isztambul, Szófia, Nicosia, Tallinn, Koblenz, Bréma, Wroclaw, Moszkva, Pozsony, Tenerife, Stavanger (Norvégia).

Golden League versenyek: Rotterdam, Párizs, Las Vegas, Milánó.

Stílus-világbajnokságok: Florida, Karlstad.

Számos nemzetközi edzői kurzuson vett részt a világ több országában. Öt hónapot töltött az Amerikai Egyesült Államokban mesterénél, Julius Thiry (8. dan) shihannál, négy hónapot Sydneyben shihan Koh Beng Soon (7. dan) Hayashi-ha shito-ryu nagymesternél. Két hónapot edzett Izraelben shihan Rony Kluger (8. dan) dojojában, ahol goju-ryut tanult. 1994 óta hétszer vett részt Wayne Otto, tízszeres WKF világbajnok edzőtáboraiban, és ott volt Antonio Oliva Seba spanyol edzőfenomén magyarországi, szlovéniai és csehországi edzői szemináriumain. Edzőtáborozott Serge Chouraqui (7. dan) francia nagymesternél, aki többek között Michael Milon, háromszoros WKF kata világbajnok, Gilles Cherdieu és Marc Pyrée kumite világbajnokok edzője.

Tóth Beatrix EKF, S. Kovács Ádám WKF és EKF érmei, valamint a felnőtt és a gyerekcsapat hazai és nemzetközi sikerei az ország legeredményesebb, nemzetközi szinten is magasan jegyzett klubjává tették csapatát.

Zallel sensei egyike a magyar Hayashi-ha Shito Ryu három övvizsgáztatói engedéllyel rendelkező mesterének.

A legmagasabb nemzeti karatebírói, A/A minősítéssel rendelkezik. A Magyar Sumo Szövetség főbírája, nemzetközi sumo vezetőbíró.

Sporting Budo - Gyerekedzés
Sporting Budo - Gyerekedzés

 Edzők: Sensei Zallel László (6. dan) vezetőedző

             Lőrinczi Sándor (3. dan)

             Strasser Vilmos (2. dan)

             Kiss Botond (3. dan)

             Vörös Adrienn (2. dan)

 

Edzések: Hétfő - 16:00 - 17:00             kezdő "A" csoport

                              17:00 - 18:00            kezdő "B" csoport

                              18:00 - 19:00            középhaladó

                              19:00 - 20:30            haladó/mester

 

                Kedd - 16:00 - 17:00             óvodás csoport

                            17:00 - 18:00             kezdő "C" csoport

                            18:00 - 19:30             haladó kata

                            19:30 - 21:00             haladó/mester

 

              Szerda - 16:00 - 17:00            kezdő "A" csoport

                             17:00 - 18:00            kezdő "B" csoport

                             18:00 - 19:00            középhaladó

                             19:00 - 20:30            haladó/mester

 

           Csütörtök - 15:30 - 17:00          haladó

                               17:00 - 18:00          kezdő "C" csoport

                               18:00 - 19:00          középhaladó

                               19:00 - 20:30          haladó/mester

 

             Péntek - 16:00 - 17:00             óvodás csoport

                            17:00 - 18:00             középhaladó

                            18:00 - 19:30             haladó/mester

 

Az időpontok változhatnak, mindig kísérd figyelemmel a változásokat!

 

Elérhetőség: Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 10.

                      06/30-93-16-453

                      zallel@t-online.hu

Sporting Budo - Tiszteletadás
Tiszteletadás